Az utolsó PP-ét a Devils szinte teljesen tanácstalanul játszotta. A végén volt ugyan egy kurva meleg helyzet, de megúsztuk.
Sokat fog számítani a két gólos előny az utolsó harmadban de még korán sincs vége.
Ha ilyen odafigyeléssel játszunk nem lehet baj (megj: természetesen azokat a kisebb hibákat leszámítva amelyekkel Howard-ot megdolgoztattuk).
Aztán megnyertük!
3:2
Abby egyenlítő gólját korrektnek tartották a riporterek, nekem necces volt! Jól kilehetett venni a lassításból, hogy rámozdította a pakkra a lábát, ha csak egy pillanatra is. Itt persze lehet vitatkozni, hogy mi számít rúgó mozdulatnak és mi nem, ilyen gólt már láttam nem megadni.
Szóval egy-egy necces gól itt is és ott is.
A 3. gólunk viszont mesteri volt, még akkor is ha védelmi hibából született!
A hab a tortán még az, hogy lehet, hogy lesből is volt. (A riporterek taglalják és lassítgatják épp. Én nem tudom ezekből a kameraállásokból megállapítani csak azt, hogy kurvára necces).
Nagyon kiegyenlített meccs eddig, a II. harmad után.
Sokat hibázunk de ők is. kapura lövéseink: 17:17 eddig.
Negatívum:
- Nagyon gyorsan kontráznak, minden hibát kihasználnak erre oda kell figyelni!
- Szarok a PP-ink, ami nem újság, viszont a legutolsóból kétszer is majdnem mi kaptunk még gólt (Mrazek nagyon a helyén van).
Pozitívum:
- Szerintem a mi helyzeteink kidolgozottabbak voltak, bár ott is sok védelmi hibából adódott.
Az éjjel val'szeg itt leszek meccset nézni.
Egész évben nem voltam szinte sehol sem, annyi szabadságom maradt, hogy most váltott kézzel vakargatom a tökeimet itthon.
Legalább ennyi haszna legyen akkor.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Hosszútávon nem kár Ferraroért, mert tucatjátékos. Az viszont vicces, hogy Bostonban 8 meccsen 3+2, ráadásul hajnalban épp a Montréal ellen lőtt győztes gólt. LOL.
Szerk: Közben zsinórban a 9. meccsét nyerte a Griffins. Athanasiou mióta visszament, szemet gyönyörködtető dolgokat csinál. A mostani két gólpassza mozgóképen:
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Tavaly hazai jégen vertük a Philadelphiát, de idegenben berámoltak nekünk egy hetest. Most nézem, '97 óta nem nyertünk ellenük idegenben, ami 10 meccset jelent. Összességében is 60-49-21 a mérleg PHI szempontból, szóval fos
Én a phillyt talán nem annyira, de a másik kettőt annál inkább a mumusainknak tartom.
11 meccsre nőtt a pontszerző sorozatunk, de úgy tűnik, mintha nem nyertünk volna semmit
Larkin passza Z-nek az egyenlítő gólnál egyszerűen zseniális volt...úgy érzem hamar az A betű tulajdonosa lesz a kölök.
Én csak az első két harmadot láttam, amiből szerintem az elsővel nem volt gond, de a másodikban már nem mutattunk semmit.
A meccs előtt elfogadtam volna az egy pontot, ami végül összejött. A csütörtöki és a pénteki fontosabb lesz, bár a Montréalt nem tudom, mikor vertük meg utoljára. Az a kategória, mint a Boston és a Philadelphia. Történjen bármi, ellenük mindig kikapunk.
Végignéztem, mivel holnap (ma) szabadságon vagyok:
- Nem volt rossz meccs, de annyira jó sem.
2:2 volt a rendes játékidőben, a III. harmad második felében egyenlített a Caps PP-ből. Várható volt, hogy a negyedik PP-üket már nem fogják eredmény nélkül hagyni, bár maga a gól így is vitatott volt.
Korábban az első gólunkat szinte majdnem a kezdést követően kaptuk egy rossz korongkihozatalból. Elkerülhető lett volna.
A lőtt góljaink szép akciógólok voltak.
OT-ban voltak helyzeteink de az egyetlen emberelőnyünket (ami akkor volt csak az egész meccsen) nem tudtuk kihasználni, SO-ban pedig buktuk a plusz pontot.
1 ponttal zártunk.
Egyébként durva, hogy a 10 meccses pontszerző sorozatunk ellenére, még csak lélegzetvételnyi előnyhöz sem tudtunk jutni a divízió ellenfelekkel szemben. Így néz ki a divízió elejének mérlege az utóbbi 10 meccs alapján:
Montréal 6-3-1
Detroit 7-0-3
Ottawa 6-2-2
Boston 7-1-2
Florida 7-2-1
Tampa 6-3-1
Az elejét megnyomták, ott kb. csak üldöztük őket. A fordulópont szerintem egyértelműen az volt, amikor Z és Dats külön sort kaptak. Onnantól már a mi akaratunk érvényesült, ehhez képest tényleg frusztráló volt, hogy a gólokat viszont ők lőtték (3. és 4. góljuk). Ugyanakkor most azt éreztem, képesek vagyunk visszajönni a meccsbe, és ez szerencsére sikerült is.
Weber egy zseniális védő, aki ráadásul ellenünk különösen jól játszik. Egyébként nem látom a meccseiket, de most eléggé gödörben vannak.
***
Említettem, hogy a Griffins mennyire gyengén kezdte az idei szezont az új edzővel, Nelsonnal. Az első 10 meccsük mérlege egyenesen kiábrándítóra sikerült (2-7-0-1), 5 pontot kapartak össze. Egyrészt egy nehéz nyugati túrával indítottak, amin pontot sem szereztek, viszont a statisztikák alapján messze nem teljesítettek annyira rosszul az egyes meccseken, mint ahogy azt az eredmények tükrözték. Egyszerűen minden összeadódott, a rossz kapusteljesítménytől kezdve, a gyatra helyzetkihasználáson és a lövések extrém alacsony hatékonyságán át, egészen a védelem lagymatagságáig, illetve az egyéni szarvashibákig. Azóta újabb 9 meccs ment le, amiből ugyan az elsőt elveszítették, de az utóbbi nyolcat behúzták, szóval már 50% felett állnak. Mintha ott is kezdene stabilizálódni a csapat, ami mindenképpen jó hír.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.